A modern termoszt 1892-ben, Sir James Dewar brit fizikus találta fel. Abban az időben a gáz cseppfolyósításán dolgozott. A gázt alacsony hőmérsékleten cseppfolyósítottuk. Először egy tartályt terveztek, amely el tudja választani a gázt a külső hőmérséklettől. Ezért megkérte Berg üvegtechnikusát, hogy fújjon neki egy párot. Réteges üvegtartályban a két réteg belső falait higany bevonja, majd a két réteg közötti levegőt vákuum kialakítására távolítják el. Az ilyen típusú vákuum palackokat du duónak is nevezik, hogy a folyadékban lévő folyadék bizonyos ideig állandó maradjon, függetlenül a hideg vagy a hő hőmérséklettől.
Mivel az otthoni termoszt elsősorban melegvízszigetelésre használják, azt termosznak is nevezik. A termosz felépítése nem bonyolult, a középső része kétrétegű üveg, a két réteget vákuumszivattyúzzuk és ezüsttel vagy alumíniummal bevonják. A vákuum körülményei kiküszöbölik a hőkonvekciót, maga az üveg rossz hővezető, és az ezüstözött üveg visszaverődik a tartályban lévő kifelé sugárzott hőenergiát. Ezzel szemben, ha a palack hideg folyadékot tartalmaz, a palack megakadályozhatja a külső hő sugárzását a palackba.
A termoszár dugója általában parafa vagy műanyagból készül, és a két anyag nem könnyű vezetni a hőt. A termosz palack külső fala bambuszból, műanyagból, vasból, alumíniumból, rozsdamentes acélból stb. Készül. A termosz palackja gumi tömítéssel rendelkezik, a palack alján pedig egy tál gumi talapzat található. Ezeket az üveg rögzítésére használják, hogy elkerüljék az ütközést a külső burkolattal. .
A termosz üveg hőszigetelő és hidegmegőrző funkciójának legrosszabb helye a palack nyakán helyezkedik el, ahol a hőt főként vezetőképességgel cirkulálják. Ezért a szűk keresztmetszet mindig a lehető legrövidebb lesz, és minél nagyobb a kapacitás és annál kisebb a palack, annál jobb a szigetelő hatás. Normál körülmények között a palackban lévő hideg ital 12 órán belül körülbelül 4 ° C-on tartható, a forrásban lévő víz pedig 60 ° C körül van.
